Vaddisznó sült, vörösboros erdei mártással, burgonya pürével – Vincze Béla 2003-as Cabernet Franc-jához
Műsor: Bortúra késsel - villával
Megtisztítjuk a vaddisznóhúst, majd szalonnadarabokkal tűzdeljük. Sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel bedörzsöljük. Kevés olajon minden oldalán elősütjük.
A visszamaradt zsiradékban az összevágott zöldségeket megpirítjuk, és a tepsibe öntjük. Erre kerül a vaddisznó, kevés vizet és Cabernet Franc-t öntünk alá és előmelegített sütőben kb. 40-50 perc alatt, 170°C fokon megsütjük.
Közben megfőzzük, és áttörjük a burgonyát. Amennyiben szükséges, sózzuk. Fűszerezzük borssal és őrölt szerecsendióval. Belekeverjük a vajat és a tojássárgáját. Tálalásig melegen tartjuk.
Az erdei gyümölcsök felét Cabernet Franc-ba áztatjuk, majd félretesszük. A másik felét gyorsforralóban kevés Cabernet Franc-nal, és nagyon kevés cukorral felforraljuk. Átpasszírozzuk, és fél dl vízzel kikevert keményítővel besűrítjük. Hozzáadjuk a maradék gyümölcsöt, és forráspontig melegítjük.
A burgonyapürét a tányérra formázzuk, teszünk rá 1-2 szeletet a sültből, és az erdei gyümölcsökből készült mártással kínáljuk.