Nyúlkorona erdei gombapörkölttel és tárkonyos túrógombóccal
Műsor: Ínyencfalatok - Jenei Tamás ünnepi fogásai
A nyúl gerincét lefejtjük a csontról úgy, hogy a bordák rajta maradjanak. A hús vékonyabb részétől a vastagabbig feltekerjük, mint egy kakaós csigát, és hurkapálcával rögzítjük. Sózzuk, borsozzuk, és sütőben, kevés olívaolajon 18-20 perc alatt, 180°C fokon készre sütjük.\n\nA burgonyát héjában megfőzzük, hagyjuk kihűlni, majd meghámozzuk, és lereszeljük. Hozzáadjuk a túrót, a tojássárgáját, a búzadarát, a frissen vágott tárkonylevelet, és enyhén sózzuk. A masszát hűtőben pihentetjük 1 órát, majd gombócokat formázunk belőle, és megfőzzük.\n\nA gombákból hagyományos gombapörköltet készítünk.\n\nTálaláskor a tányér közepére helyezzük a nyulat. Köré kanalazzuk a pörköltet, és a melléhelyezzük a gombócokat.