Genfi Pisztráng Berni Röstivel

30-60 perc
Közepes
Közepes
Átlagos

Elkészítés

Az apróra vágott hagymát az olvasztott vajban megpároljuk. Beleszórjuk a vágott zöldfűszereket, majd egy tepsibe tesszük. Rárakjuk a sózott, borsozott, citromlével öntözött halat. Borral és kevés vízzel felöntjük. 160 fokos sütőben 15-20 percig lefedve pároljuk.

A halat kivesszük a léből. Egy lábasban a maradék vajon kevés lisztet pirítunk és felöntjük a hal főzőlevével. Tejszínnel beforraljuk és ezt a mártást kínáljuk a pisztránghoz, röstivel tálaljuk.

A röstihez az apró kockára vágott szalonnát alaposan zsírjára pirítjuk. Összekeverjük a durvára reszelt burgonyával. Sózzuk és köménymaggal fűszerezzük. A krumplimasszából lepényeket formázunk,kevés olajjal egy serpenyőbe terítjük és addig sütjük, míg az alja aranybarna nem lesz. Kevés tejjel locsoljuk, majd óvatosan megfordítjuk és a másik felét is megsütjük.

(Fotó: Sándor Katalin)

vissza a listára